LélekTenger

11 tanács, ha a mélység fogva tart

Mindenkinek az életében vannak jó időszakok, rosszak és rosszabbak. Most próbáljunk meg javítani az utóbbi kettőn.  

Nem éppen életem legpozitívabb időszakát élem, de az igazság az, hogy számomra ez már pontosan olyan természetes, mint a levegővétel. Bizonyos, előre nem meghatározható időközönként beáll ez az állapot. Már nem lepődöm meg és kétségbe sem esek. Viszont most először megpróbálok valami előnyt is kovácsolni ebből az egészből és összeszedtem mindazt, ami talán segítség lehet mindenkinek, aki hasonló időszakon megy keresztül (vagy fog). A depresszió szót tudatosan nem használom, azt hiszem, már annyira elcsépelt kifejezés lett, hogy legkevésbé sem hasonlít önmagára. 

1. Fogadd el. Vagy tőlem harcolhatsz is ezzel az egésszel, de azzal csak az időtartamát hosszabbítod meg. Fogadd el és kezeld a megfelelő helyén. Hogy hol? Az “Átmeneti” dobozban. Mert egyet biztosan tudok mondani: ahogy semmi, ez sem tart örökké. 

2. A zabálás nem segít. Egy pillanatnyi kielégültség érzést ad, de ahogy a töménytelen cukor és szénhidrát kezd kiürülni a véráramlatból, a kielégültség is azonnal távozik velük együtt. Utána pedig csak a bűntudat marad, ami még tovább lök a szakadék felé.

3. A nem evés sem segít. Hiába vagy képtelen megmozdulni és hiába nem kívánsz semmit, ez is csak a nem jó irányba visz tovább. Gyenge és erőtlen leszel (tudom, egyébként is annak érzed magad) valamint egy idő után az éhségérzet is egyértelmű jeleket ad rosszullét formájában, ami meggátol a szinte egyetlen kikapcsolódásodban, az alvásban. 

4. Igen, az alvás segít. Egy óriási közhely, de biztosan nem véletlenül az.

5. Sport. Tudom, tudom… de pontosan ezért tudom, tudom. A legkevésbé sem kívánod, nem bírsz elindulni, sem megmozdulni, kínszenvedés. De a sportban van egy mondás, ami ilyenkor mindig eszembe jut: amikor a legkevésbé kívánod, akkor van a legnagyobb szükséged rá. Igaz. Az embernek valahogy erőt kell vennie magán. Én a jógabérletemet sem jártam le, mert képtelen voltam rá… Pedig tudom, hogy akár néhány guggolás és felülés is képes javítani az ember kedélyállapotán. 

6. Művészet. Olvass, filmezz. Ha már úgyis az ágyban érzed magad a legjobban, legalább egy kicsit próbálj elszakadni a meredt falbámulástól. Ha valami nem köt le, keress mást. A legtöbb művész nem teljesen normális, ha valakik, akkor ők tudnak olyat írni, játszani, amire szükséged van.

7. Mindig lehet rosszabb. Mikor azt hiszed, most már minden egy kicsit jobb irányt vesz, hiszen ebben és ebben változás lesz, annyira érzed és tudod, akkor készülj fel rá, hogy nagy valószínűséggel nem lesz, sem itt, sem ott. Ha éppen rossz, akkor rossz lesz rendesen. De innen lehet igazán felállni.

8. Természet. Ismét egy óriási közhely, de nyilván ez sem ok nélkül. A friss levegő, a séta vagy csak egy padon üldögélni és nem otthon a plafont nézni meredtem, hanem a természetet, az embereket (akiket egyébként ugye nem tudsz elviselni) jobb, sokkal jobb.

9. Antidepresszánsokat nem lehet vény nélkül vásárolni, így kénytelen leszel más módon enyhíteni a helyzeten. D-vitamin (napfény hiányában) és orbáncfű. Én ezeket ajánlom.

10. Write all about it. Tudom, hogy ez mind hirtelen és látszólag ok nélkül támad rád, DE ez az egész állapot nem ok, hanem következmény. És kénytelen leszel megfejteni, minek a következménye. Főleg, ha ez az állapot rendszeres, akkor nagy valószínűséggel mindig ugyanazért történik. Ha úgy érzed, nem tudod, kezdj el írni. Mindent. Mindent, ami nyomaszt, ami rossz érzést okoz, ami eszedbe jut. Őszintén. Mindent. Hidd el, előbb vagy utóbb ott lesznek azok a válaszok.

11. Ne foglalkozz semmivel. Tudod mit? Ne próbálkozz semmivel. Hagyd, hogy egy káosz vegyen körül. Ne foglalkozz az emberi kapcsolataiddal, némítva tedd le a telefont a párna alá, ne pakolj el magad után, ne mozdulj meg, feküdj, amennyit csak akarsz. Mert van olyan, hogy úgysem fog menni. De egy idő után kénytelen leszel a káoszból rendet teremteni. Mikor már nem lesz tiszta tányér, mindenhol csak ruhakupacok, iszonyatosan szerencsétlennek és magányosnak érzed magad, akkor úgyis megmozdulsz. Előkerül a telefon, eltűnik a zűrzavar. Egyszer csak baromira zavarni fog mindaz, ami körülvesz és akkor rendet teremtesz. Mert tudod, hogy a környezeted pontosan téged jellemez. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!