LélekTenger

Valami tavasz

Egyszer minden képkocka a helyére kerül. Ha nem is ezen a tavaszon, majd a következőn. Változni annyi, mint megtölteni a tüdőt friss oxigénnel.

Ahogy a természet más színekkel és illatokkal játszik, úgy akar más irányba fújni minket az élet szellője. A Délből nem feltétlenül lesz Kelet, és az Északból sem Nyugat, de leheletnyi irányváltások lehetnek. Ahogy az a más, melegebb fuvallat megérinti az arcunkat, rájövünk, mennyire nem is tudunk semmit sem.

Változnak a lakcímek, a hajszínek, az arcszínek, a testsúlyok, a szerelmek, a kedvencek, az érzések. Ahogy lépünk még kettőt jobbra, vagy éppen előre, rájövünk, mennyi minden nem is tartozik hozzánk. Visszük magunkkal, mert ez az élet rendje, de valójában annyira kevés dolog van, ami tényleg csak rólunk szól. Annyi a kellék és még több a zaj. 

Elhagyni az életünkből egy-egy embert, a veszteség érzését kelti. Igen, eggyel kevesebb, de pont ettől lesz több. Ha nem is ezen a tavaszon, majd a következőn. Mert nem vihetünk magunkkal mindenkit tovább, csak azokat, akik adnak úgy és adnak annyit, akiknek mi is tudunk adni úgy és annyit. Nincs mindenkinek helye és ideje. Vagy lehet csak éppen nem ezen a tavaszon, majd csak a következőn…

A ragaszkodás nem erény. A ragaszkodás egy visszatartó erő. Ha túlzottan ragaszkodunk mindig és mindenhez, nem lesz helye semminek, ami új. Régi, de igaz mondás: Mikor egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!