LélekTenger

Ez a Július, ez valami más

Változni annyi, mint kinyitni egy ajtót, ami a világra néz.

A csend mindig előkészít valamit. A csend után mindig valami hangos következik. Sokféle csend létezik. Létezik a némaság és létezik olyan is, amikor látszólag hang van körülöttünk, de valójában csend van bennünk. 

Sokszor nem értettem és kétségbe estem, hogyan lehet, hogy vannak az életemben olyan területek, melyek haladnak és mások pedig miért nem. A tavalyi maraton teljesítése annyi örömöt és büszkeséget okozott amennyi rossz érzést is: ha van annyi akaraterőm, hogy lefussak 42 km-t, akkor miért csak ebben vagyok sikeres? Mindig mindenkitől csak azt hallgattam, hogy türelem, mindennek eljön a maga ideje. Legbelül persze tudtam, hogy így van, de nyilván nem lehet mindig óriási mosollyal az arcunkon azt mondogatni: türelem, mindennek eljön a maga ideje.  Abban hiszek és mindig is hittem, bármennyire is ostobán hangzik, hogy minden okkal történik az életünkben. Ez egyértelmű, kérdőjelek nélkül. De a mindent a maga idejében dolgot sokszor a pokolba kívánjuk. 

A magánélet volt az a terület, amire mindig azt mondtam, hogy azt nem lehet befolyásolni. Ezt tartom is. Az, hogy már hónapok óta kapcsolatban élek, nem volt betervezve az életemben. Pontosan olyan váratlanul történt, ahogy az történni szokott. Váratlanul, egy lassú folyamat eredményképp. És, ha azt mondom, hogy még a blognak is köze volt hozzá…. Lassan, de biztosan. És persze utólag jókat lehet nevetni azon, hogy nekem többször is el kellett mondani, ne pakoljam el a fogkefémet és majdnem fél évnek kellett eltelnie, hogy legyen közös bevásárlókocsi tologatás, egy egész bejegyzést meg tudnék tölteni ezekkel a dolgaimmal. 

Ez a Július, ez valami más. Fontos dolgok fognak változni körülöttem. Érdekes, de nincsen bennem félelem. A maraton előtt sem volt bennem, annyira biztos voltam magamban, hogy úgy éreztem, nincsen mitől félnem, bármi lesz, célba érek. Volt ott sok minden, de célba értem.  Most is biztos vagyok. Olyan régóta vágytam már erre, hogy biztos vagyok benne, hogy célba érek. El kell telnie egy kis időnek, amíg összeáll majd a rend és mindennek meg lesz a maga ideje. Addig lehet, egy kicsit ismét csendesebb időszak lesz a blogolás terén, de utána a blog életében is változás lesz, már dolgozom az új projekten, ha minden igaz, az már pontosan olyan lesz, amilyet szeretnék.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!