Hogy vagy?

A klasszikus kérdés, ami mégis legtöbbször tartalom nélküli.

Hányszor kérdezik meg Tőled egy nap? És hányszor válaszolsz rá őszintén? Hányszor mondod el, hogy valójában hogyan is érzed magad? Hogy a világ éppen a legrosszabb arcát mutatja Neked, elvesztél és zuhanni kezdtél. Vagy éppen nem tudod kiverni a fejedből a tegnap olvasott sorokat. Felszakadtak a múlt sebei. Boldog vagy, mert ráléptél a saját utadra. Mit mondasz ezek helyett?

“Minden rendben.” “Nincsen semmi különös.” “Jól.”

Te hányszor kérdezed meg egy nap? És hányszor érdekel igazán? Hányszor próbálod megfejteni a közhelyek valóságát?

Pedig, ha ez a kérdés őszinte lenne és, ha a válaszban is benne lenne a valóság, már mindenki közelebb lenne. Mihez? Mindenhez. Egymáshoz és önmagához. Eltűnne minden felszínes kapcsolat. Könnyebb lenne a szív és a lélek, hogy megszólalhat végre.

Kínzó tud lenni, mikor némaságba kell temetned magad. Pedig sokszor már az is segít, ha beszélsz arról, ami a szívedet nyomja. De ehhez az is kell, hogy tudd, a másik felet őszintén érdekli “hogy vagy”. Mert az is legalább akkora gyötrelem, mikor csak egy ühüm a válasz minden kételyre.  Éppen ezért Te is csak akkor kérdezd, ha tényleg érdekel a válasz. Hanyagold a felesleges udvariassági köröket. Mi értelmük? Leginkább semmi. Hogy vagy? Köszi, jól. És Te? Én is jól, köszi.  Előrébb vitt ezt bármit is? Nem. Megtudtál valamit? Nem.

Az egyik legfontosabb dolog, hogyan érezzük magunkat. Mit érez a szívünk és milyen gondolatokkal játszik az ész. Ne minősítsd le, vedd komolyan! Csak akkor kérdezd, ha érdekel a válasz. Egy őszinte kérdés gyógyírként szolgál.

Hogy vagytok?