Tehetetlenség

Azt hisszük, nincs annál rosszabb, mikor minket bántanak. Mikor a saját szívünk törik apró darabokra. Pedig van ennél nagyobb fájdalom is. Mert,mikor minket bántanak, akkor tudjuk, mit tegyünk, hogyan éljük túl. Hiszen, ha Engem bántanak, akkor Én tudom. De, mi van akkor, ha látjuk, hogy mást bántanak? Mikor szembesülünk azzal, hogy akit az igazi,önzetlen szeretettel szeretünk, azt bántják. És inkább odaállnánk mi, csak őt ne. De nem tudjuk vállalni helyette. Nem élhetjük senki életét.

Van sokkal fájóbb a saját lélekhalálunknál, a tehetetlenség. Ha valakit szeretsz, akkor jobbá szeretnéd tenni az életét. Mindent megteszel, hogy a lehető legtöbbet add és nem vársz el érte semmit. Éppen ezért pokoli a kín, mikor azt látod, hogy a mindennél jobban szeretett embert bántják, megszégyenítik. És tudod, hogy ezzel olyan sebeket szerez, melyek ki tudja, mikor forrnak be. Főleg, ha önhibáján kívül harcolni sem tud ellene. És a tehetetlenség ekkor fogja darabokra zúzni a lelkedet. “Inkább tegyétek velem,de vele ne! Én már megvívtam a magam harcát, megküzdök veletek is” Óh, bár tehetnénk… De nem lehet. Csak a saját életed harcosa lehetsz. De az igazságért mindig ki kell állnod és nyújts védőszárnyakat. Ahol szeretet van, ott előbb gyógyulnak a sebek.