Az emberek annyira különböznek, hogy ennyire egyformák már nem is lehetnének.
Mindenki teljesen más, de pontosan ez tesz minket egyformává. A gondolatok és érzések. Látszólag teljesen különböznek, mégis észveszejtően ugyanazok. Az öröm, bánat, harag ,csalódottság, elhivatottság, akarat. Mindenki ugyanezeket érzi, csak másképpen éli meg. Mindenki a saját ritmusára táncol, de maguk, az alaphangok ugyanazok.
Mindenki gyűlölködik, és az ugyanazt utálók azonnal közösséget formálnak. Pedig szeretni ugyanannyi idő, mint utálni és a szeretet legalább pozitív. De nem, hiszen sokkal egyszerűbb utálkozni és kiadni magunkból, hogy “hát ez meg milyen kövér” “ez meg hogy néz ki” “ó jaj hát mindig csak a celebek”, mint csatlakozni a sakkot kedvelőkhöz vagy a diabetikus joghurttorta rajongói klubhoz. Biztosan én vagyok a fura lény, hogy, ami nem tetszik, azt nem nézem, azt nem olvasom, és, hogy a nem tetszésemnek még azonnal hangot is adjak…. pedig az emberek 80%-nak alapmentalitását az utálat teszi ki, a rosszindulat és a pesszimizmus. A negatív pedig csak negatívat képes adni, a negatívak pedig hamar társra lelnek egymásban. Egyformák.
Különböző dolgokra vágyunk, de alapjában mégis ugyanazokra. Egészségre,családra, sikerre,pénzre,biztonságra,szerelemre,szexre,csillogásra. Mégsem értjük meg egymást. Rohadtul nem értjük a másikat és legtöbbször magunkat sem. Mindenki annyira különbözik, annyira más, hogy ezek tesznek minket egyformává. Egyformák vagyunk, hiszen mások vagyunk. Ezért éppen itt lenne az ideje utálat helyett szeretni, megvetés helyett elfogadni. Elfogadni, ha valaki más, hiszen te is más vagy, pont ezért vagytok egyformák.