Határozott elképzelésünk van arról, milyen is legyen életünk szerelme. De létezhet olyan, aki valóban minden tulajdonság birtokosa lesz? Mi számít megalkuvásnak és mi elfogadásnak? Meddig érdemes várakozni Mr. Tökéletesre?
A férfiak felé támasztott elvárásainkból egy egész kastélyt építünk fel az életünk során, de, ha nem vigyázunk, az idea-tornyunkban egyedül öregszünk meg. Talán, ha nem vagyunk képesek megszabadulni néhány “ilyen legyen” téglától, az a kastély örökké bevehetetlen lesz.
Mi, nők kitörtünk a fakanál szorításából és az egész élet meghódítását tűztük ki célul. Ehhez erősnek, függetlennek és összetörhetetlennek kell lennünk. Hinni tudunk az álmaikban, éppen ezért hinni tudunk a mesebeli hercegben is. Aki szintén erős, független és összetörhetetlen. De mellette még jóképű, sportos, jó állása van, magas, okos, humoros, romantikus, családcentrikus, ért mindenhez, főzni is tud, van lakása, van autója, támogat lelkileg, jó szerető, ismeri a kedvenc könyvünket, rajong a kedvenc filmünkért, bizsergető hangja van, határozott fellépése, megnyerő stílusa, kifinomult öltözködése, vakítóan fehér fogsora, szeret színházba járni stb. stb. minket pedig a világ legtökéletesebb nőjének tart. Elvárások vannak, de tényleg létezik valaki, akiben ezek a tulajdonságok mind meglesznek?
Ha egy apró kis hibát is felfedezni vélünk, már azonnal menekülni kell? Menni kell tovább, hiszen lesz majd jobb, lesz olyan, aki legalább még egy elvárásnak megfelel? Mi tökéletesek vagyunk, de mindenki más miért selejtes?
Talán csak el kell dönteni, mi az igazán fontos. Az első látásra szerelmek sokszor ugyanilyen szempillantás alatt múlnak is el. Csak azt tudod szeretni, amit már ismersz. Ha esélyt sem adsz a megismerésnek, soha nem tudhatod meg, szereted vagy sem. De legtöbbször nem akarunk esélyt adni, hiszen majd jön valaki, aki igenis tökéletes lesz és ezt már rögtön tudni fogjuk, ahogy meglátjuk. Évek és akár évtizedek telnek el így. Várunk valakire, aki majd tökéletes lesz és közben óriási pupillával tekintünk a körülöttünk lévőkre, akik “beérik egy nem tökéletessel”, mert szeretik és a “nem tökéletes” is szereti őket, jókat beszélgetnek, rengeteget nevetnek, van bizalom, van szeretet, és mindez úgy is, hogy nem tengerkék a szeme, nem szereti az olasz konyhát, nem elég megfontolt, nem ért a bútorszereléshez és még csak 3 diplomája sincsen.
Ahogy néha elhisszük, hogy halhatatlanok vagyunk, úgy elhisszük azt is, hogy örökké kelendőek leszünk a férfiak körében. Minél több kérő akad, annál magasabb lesz az az elvárásokból épített kastély. A kérők azonban szépen lassan eltűnnek, hiszen miért harcoljanak valakiért, aki képtelen a realitás talaján élni, ha találhatnak egy olyan nőt is, akinek ugyan nincsen smaragdzöld szeme, nem szereti az akció filmeket, nem tud csokitortát sütni, gyűlöli a kosárlabdát, de megteremti az otthon melegét, fantasztikus szerető és mindig képes mosolyt csalni az arcukra idea-torony nélkül, a valóságban.
Hogy létezik-e a tökéletes férfi? Nem tudom. De azt igen, hogy nem szabad várni rá. Hagyni kell, hogy valaki a “tökéletlensége” ellenére is megragadja a kezünket és megmutassa, hogy mi az, ami igazán fontos: hogy a szeretet nem elvárásokban mérhető.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: