Van, mikor csak ordítani tudnál, de nem lehet. Van, mikor a harag belülről szétfeszít és szétszakít, de mégis egyben kell maradnod.
Az emberi érzések annyira sokszínűek, hogy nem is lehet mindegyiket megtanulni kezelni. Talán a harag is ilyen. A legtöbb ember nem tudja kordában tartani és mégis hány olyan helyzet van, ami nem tűri meg a robbanást. Amikor csak némán ordíthatsz, amikor el kell fojtani mindent. A társadalmi szabályok az elfojtás mellett teszik le a voksukat, az élet pedig a társadalmi szabályokra épül. Az életed tehát nem lesz más, mint elfojtások halmaza.
A folyamatosan bent tartott harag először a lelkedet betegíti meg, később pedig a testedet. Hát akkor mégis mit lehet tenni? Boríts lángba magad körül mindent? Hagyd, hogy az első pillanat fogja meg a kezedet és vezessen a láthatatlan úton? Vagy inkább mindig maradj csendben és várj addig, míg elmúlik a vihar?
Találnod kell valamit, amiben kiélheted minden érzelmedet. Hiába próbálod meg kerülni a szabályokat, van, mikor nem lehet. Nem lehet mindig égni és lángokba borítani mindent, ahogy mindig hallgatni sem. Meg kell találnod a saját lélekcsillapítódat, a saját tűzoltó záporodat. Meg kell találnod, hogy életben maradj. Meg kell tanulnod csendben maradni és a megfelelő pillanatban kiengedni mindent. Mert ki kell engedned mindent. Nem mondhatsz igent az elfojtásra. Neked az élet mellett kell igennel lenned.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: