Engedd el a súlyokat és szabadítsd ki magad a fogságodból!
A szabadságra már úgy tekintünk, mint egy természetes folyamatra. Pedig a legtöbb ember nem szabad. Pokoli súlyokat cipel és önként töri le a szárnyait. De az a sok elfojtás csak egyetlen egy helyre repíthet el, a téboly világába.
Találd meg azt, amiért meghalnál. Amiért képes vagy küzdeni vérrel-verítékkel. Hunyd be a szemedet és gondolj erre. Képes vagy elérni szárnyak nélkül is? Valószínűleg nem. Mert az a rengeteg félelem és fájdalom megbénít, ezért érezheted úgy, hogy nincs erőd a küzdelemhez. Hogy nem az élet katonája vagy, hanem egy börtönben vergődő szárnyaszegett rabmadár. De az a szabadulást jelentő kulcs ott lapul a saját lélekrejtekedben. Nem leled? Nyúlj egészen mélyre. A torkodon át markold meg a szívedet. Szorítsd meg, ahogyan csak bírod. És hagyd, hogy ez a fájdalom átjárjon. Érdekes módon nem fulladáshoz vezet, hanem kimondat veled mindent, amit oly határozottan elnyomni próbálsz.
Ahogy előtörnek az érzések, ahogy kiszakadnak a gondolatok, úgy fogod egyre szabadabbnak érezni magadat. A szavak ereje, az érzelmek birodalma, megannyi misztikum és varázslat. Akkor miért nem próbálsz meg varázsolni? Miért vársz addig, míg az őrület kér fel egy táncra? A súlytalanság érzése sokkal őrjítőbb bármi másnál. Könnyűnek lenni kiváltság, de bárki számára elérhető. Bárki számára, aki képes meghozni a döntést: elengedi a félelmet és a fájdalmat. Aki az életet választja a félélet helyett. Aki hajlandó belépni a tűz bűvkörébe és égni, szívvel-lélekkel.
Szabadítsd fel magad az önként vállalt rablánc fogságából. Nehéz lesz, pokolian nehéz és gyötrelmes, de fájdalom nélkül nincsen győzelem. Ha újra érezni fogod a szárnyaidat és a súlytalanságot, akkor megérted, hogy mindez csak érted történt és nem ellened. Ha megtapasztalod a szabadság édes ízét, többé nem engeded el!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: