Hány szerelemmel bír el a szívünk egyszerre?

Mennyit szerethetünk ugyanabban az időben?

A szerelmet nem tudod kérni, nem tudod megmagyarázni, nem tudod szavakba foglalni, nem tudod elfelejteni és nem tudsz harcolni ellene. A szerelem van. Él és létezik. Ha szeretsz, akkor azt nem magad körül érzed, hanem benne vagy. Benne vagy az érzésben, benne vagy a szerelemben és nem csak egy kicsit, hanem nagyon, teljesen. Éppen ezért képes rá, hogy darabokra tépjen. Hogy eljutasson olyan mélységbe, aminek a létezéséről még csak nem is tudtál. Hogy megtanítson repülni. Hogy végre vedd észre a szárnyaidat és hidd el, hogy képes vagy bármire, képes vagy mindenre.

A szerelemhez idő kell, a szerelemhez hely kell, a szerelemhez szenvedély kell. Nem csak egy létezik belőle. És nem csak egy létezik egyszerre. De nincsen végtelenszámú szerelem. És nincsen végtelenszámú szerelem egyszerre. Mert annyira intenzív, hogy nem bírnánk el egyszerre sok szerelemmel. Csak az igaz szerelemmel. Szalmaláng szenvedélyből lehet sok és lehet rengeteg ma is és holnap is. De az igaziból nem. A szerelemhez idő kell és hely kell. Éppen ezért, ha egyszerre már van több szerelem, nem jön új. Majd akkor, ha már legbelül az egyik lángja halványulni kezd. De addig nem, mert nincs mikor és nincs hova megérkeznie.

Én szerelmes vagyok. Egyszerre több dologba is. Szerelmes vagyok a futásba. Minden egyes lépésbe. Akkor is, ha fáj és akkor is, ha úgy érzem, nem bírom tovább. Szerelmes vagyok az októberi maratonba. Rohadtul és mocskosan szerelmes. Az elérhetetlenségébe, a fájdalmába, a küzdelmébe. Ha nem így lenne, akkor nem csinálnám. Ha nem így lenne, akkor nem tépne szét mindig, újra, hétről hétre és nem adna erőt a folytatáshoz. Szerelmes vagyok az írásba. Minden egyes mondatba és betűbe, az összes lélekcseppembe. Akkor is, ha fáj és akkor is, ha úgy érzem, nem bírom tovább mindazt, amire rájövök általa. Általa és érte. És szerelmes vagyok saját magamba is.  Mindenbe, ami vagyok és mindenbe, amivé válni fogok. Szerelmes vagyok a sminkeletlen arcomba, akkor is, ha  baromira távol áll a tökéletestől. Az állandóan kócos hajamba és az óriási pupillámba. Szerelmes vagyok az összes guggolásba és felülésbe és mindabba, amit egyszer kapok majd tőlük. A szétszórtságomba, az iróniámba, az elszántságomba, a negatív hullámaimba, a távolságtartó közvetlenségembe és a közvetlen távolságtartásomba.  Nincs ideje és nincs helye új szerelemnek, mert én ezekbe a szerelmeimbe adok bele mindent.

A szerelmet nem tudod kérni, nem tudod megmagyarázni, nem tudod szavakba foglalni, nem tudod elfelejteni és nem tudsz harcolni ellene. A szerelem van. Él és létezik. Ha szeretsz, akkor azt nem magad körül érzed, hanem benne vagy. Benne vagy az érzésben, benne vagy a szerelemben és nem csak egy kicsit, hanem nagyon, teljesen. Mindegyikben. Az összesben.