Változnak az évszakok

Ennyi volt a nyár, igen ennyi mégsem fáj.

Csak az évszakok változnak. Ennyi történik, semmi más. Nem a nyártól kell várni a szerelmet és nem a téltől a nyugalmat. Bármi megtörténhet bármikor. Túlmisztifikáljuk a jelentését. Mindennek. Ennek is.

Túlságosan ragaszkodunk mindenhez, ami régi. Szeretjük betemetni magunkat a múlt emlékképeivel és takaróként magunkra húzni, mikor közeledik a hűvös éjjel. A nyár éltető sugarait a bőrünkön visszük tovább a szívünk helyett. És ahogy fokozatosan halványul, úgy érzünk egyre nagyobb ürességet. És megtalál a “valami elmúlt” érzés. Elmúlt. Hát persze, hogy el. Nyáron meleg van, télen hideg, ez az élet rendje. Az ősz és a tavasz pedig átmenetet képez. Én valahogy mindig jobban szerettem az átmeneti időszakot. Annyi lehetőséget tartogat, annyi minden lehet. Persze, most már értem, miért. Vajon mikor tudom elfogadni az állandóságot? Már megint új helyen élek, már megint csak egy új frizura képe lebeg előttem. Pontosan 1 éve váltottam  világos szőkéből sötét barnára, talán elég is volt. Nyárbúcsúztató… emlékszem a tavalyira. Bódultan lépkedtem a kis kék tüllszoknyámban a belvárosi szórakozóhelyen, legénybúcsúra érkeztem. Bár nem értem, mi keresnivalóm volt ott, de velük én is mindig fiú voltam, tüllszoknya ide vagy oda. És egy idegen csak ugyanazt tudta mondogatni nekem: “én csak arra kérlek, ne csináld ezt, ne járj ilyen helyekre, ne legyél ilyen, ne csináld ezt magaddal, ez nem te vagy” És már reggel, egy kezet szorongatva a másik kézben pedig rózsát szorongatva állam taxira várva, ez az idegen pedig csak visszajött, őt otthon várta család, gyerek, de visszajött, hogy elmondja még egyszer: “ne csináld ezt magaddal, ne járj ilyen helyekre, te ennél többet érdemelsz”. Majd hazament, ahogy én is. Azt a kezet akkor szorítottam utoljára, azon a helyen akkor jártam utoljára, azzal az idegennel akkor találkoztam utoljára…

Változnak az évszakok. Ahogy mi magunk is változunk, de nem évszakonként. Akkor változunk, amikor szükséges. Valójában minden pillanatban mások vagyunk. Éppen ezért kell nyitottnak lenni a változásra. Nem szabad félni tőle, meg kell tanulni elfogadni. Ez az élet rendje. Mindig akkor jön, amikor szükséges és nem csak a természetben…