Valami régi, valami új, valami….

Valami Én.

Olyan nehéz valakinek szavakba foglalni a jelentését. Azt hiszem, talán nem is lehet. Nem lehet leírni, nem lehet látni. Csak érezni lehet.

De mindenkiben van valami régi. Persze, változunk mindig és állandóan, de vannak dolgok, melyek változatlanok. Ha nem lenne bennünk semmi régi, nem lennének gyökereink. Gyökerek nélkül pedig nem lehet fejlődni, de túl sokáig létezni sem. Kell valami régi, ami megadja az alapot. Építeni pedig csak biztos alapokra lehet. Különben összeomlik minden, mint egy kártyavár.

De mindenkiben van valami új. Amit magára vesz az élete során. Az érzések, élmények, tettek és pillanatok eredményei. Újdonság nélkül csak az állandóság marad. Újdonság nélkül nincs varázs, de nagyon élet sem. Sem érzések, sem élmények, sem tettek, sem pillanatok, sem eredmények.

 És mindenkiben van valami Én. Ami táplálja azt a régit és azt az újat. Ami adja a hajtásokat, ami másoknak oxigént szolgál. Az Én valójában láthatatlan, de mégis olyan, mintha látnád.

Valami régi, valami új és valami Én… Ezek vagyunk mi. Egy önálló fogalom, egy önálló jelentés.