Vajon hány olyan ember van, aki gyűlöli az életét? Gyűlöllek gyűlölet, mégis egy újabb átok-áldomást iszom veled.
Ők azok, akik unottan ülnek a metrón, gyűlölnek másokat, mindig fáradtan és álmosan érnek haza és kelnek fel.
Csörög az óra, kelni kell. Éhgyomorra egy fekete, majd talán az kiűzi a csipát a szemekből. Már megint egy szürke nap, már megint dolgozni kell. A busz már megint késik, a metrón már megint túl sok ember. Csipog a beléptetőkártya, egy nagyon halk ‘”jó reggelt” rezzenéstelen arccal követve. Vár az e-mail, vár az asztal, vár az élet, vár a gyűlölet. Gyűlölni a munkahelyet, a munkát, a többieket, a főnököt a nyakkendőjével. Egy valami lehet, ami élteti ezt az embert: a gyűlölet.
A gyűlölet nagyon hamar csoportokat szervez magának. Mert együtt könnyebb a gyűlölet. Hogy Az már megint hogy néz ki és Ez meg már megint elgépelt valamit, és remélem mindenki látta, hogy Ő meg már megint késett, de Ők meg már megint hogy beszéltek. Csak várni, hogy teljenek az órák és a percek, számolni vissza a másodperceket az asztal felett. Úton hazafelé a gyűlölet csoport tagjai egymást is gyűlölni kezdik kisebb csoportokba verődve. Jön a délutáni fogyitorna majd az esti nassolás szorongás ellen: holnap megint dolgozni kell.
A hétvége az más. Akkor lehet panaszkodni másoknak és mindenkinek, nincsen fogyitorna, csak a nassolás meg a bárcsak gondolatok. Az arc még mindig rezzenéstelen, de ahogy közeledik a vasárnap este, torzul vele: holnap ismét kelni kell. Gyűlöllek gyűlölet, mégis egy újabb átok-áldomást iszom veled….
Vajon hány olyan ember van, aki gyűlöli az életét?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: