Egyetlen pillanat sem a véletlen műve.
Jönnek-mennek, adnak-elvesznek, hoznak-visznek. Az emberi kapcsolatok annyira sokszínűek, mindegyik valami mást jelent, mindegyik valami másról szól. Van olyan, aki egy emberben talál meg mindent, más ezerfelé szórja szét a darabjait. De minden egyes emberi kapcsolat és minden egyes pillanat üzen.
Az életre nem lehet felkészülni. Az iskolában megtanulunk írni, olvasni, számolni, kiskapukat keresni, elviselni a megaláztatást. De az életet senki nem tudja megtanítani. Sokszor bolyongunk céltalanul, válaszokat akarunk a kérdésekre és azokra is, amiket még fel sem tettünk. Nem tudjuk hogyan és merre tovább, kezd kifogyni a mosolyfakasztó toll életünk lapjait írva. Aztán egyszer csak… Jön egy válasz. Nincs kimondva, nincs leírva sem talán, csak jön, mert valaki hozza magával. És íródik tovább az élet. Egyértelművé válik minden, összeállnak a kirakó darabjai és csendben mosolyogsz: azok a véletlenek…
Volt már olyan, hogy megláttál valakit és beleremegtél a pillanatba? Érezted már azt, hogy olyan, mintha mindig is ismerted volna? Vágytál már valakire mindennél jobban, pedig éppen csak összeért a tekintetetek? És egy-egy ilyen pillanat láthatatlan pecsétet nyom azokra a lapokra. Már nem tudsz tovább úgy élni, mintha semmi sem történt volna. Mert történt.
Minden kapcsolat adni akar valamit. Lehet, valamit elvesz helyette, de csak azért teszi, hogy helyet csináljon annak, amit adni akar. A változás időnként félelmetes, a veszteség pedig olykor a szívünkbe mar. De azok a véletlenek tudatosan dolgoznak….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: