Nincs még egy, tudom jól.
A szemeidben ott tükröződik valami. Valami, amit nevezzünk útnak. Mikor a szemeidbe nézek, én sem látom mindig azt a valamit. Valamit, amit nevezzünk életnek. De soha nem hagyom, hogy sokáig ne lássam. Én akkor is látni akarom és akkor is látni fogom, mikor már senki más sem. Valamit, amit nevezzünk fénynek.
Lehet, már egyre mélyebbek azok a vonalak az arcodon. Igen,Te sokszor gyűlölöd őket és csak az elmúlt időre emlékeztet. De én mást is látok benne. Valamit, amit nevezzünk útnak. A hajnali ébredések, a véget nem érő éjszakák, a fullasztó nevetések.Ezek mind hagynak maguk után valamit. Valamit, amit nevezzünk életnek. De tudod, ha mosolyogsz, akkor valahogy más lesz minden. Mert akkor ott van az a valami. Valami, amit nevezzünk fénynek.
És csak állsz a tükörrel szemben. Nem, még mindig nem az igazi. Pedig már lehet látni valamit. Valamit, amit nevezzünk útnak. Mert ebben már így is annyi munka van, izzadtság és könnycsepp keveréke. Ők együtt adnak hozzá valamit. Valamit, amit nevezzünk életnek. Mások mást látnak.Te azt akarod látni, amit Te látni akarsz. Látni akarsz valamit. Valamit, amit nevezzünk fénynek.
Ahogy megállsz egy pillanatra és visszagondolsz a tegnapra és az elmúlt évekre, egyértelműen látnod kell valamit. Valamit, amit nevezzünk útnak. De most itt vagy a mában és a jelenben. Kell, hogy láss valamit. Valamit, amit nevezzünk életnek. És, amikor eszedbe jut a holnap és az elkövetkezendő időszak, akkor csak egy valami lebegjen előtted. Valami, amit nevezzünk fénynek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: