Akarnod kell, hogy akarjalak

Nem elég, ha akarod, akarnod kell, hogy a másik is akarja.

Nem emlékszem, mikor, hol és miért. Csak azt, hogy már él és létezik. Egy mondat, ami évekkel ezelőtt belém égett. Akarnod kell, hogy akarjalak. 

Tűnhet önzőségnek, látszódhat színjátéknak, mondhatjuk telhetetlenségnek, pedig pontosan csak annyit jelent, amennyiről szól. Akarnod kell, hogy akarjalak. Mert másképp nem megy. Érezni azt, hogy ott vagyunk a torony tetején és valaki lépcsőfokról lépcsőfokra jön egyre fentebb és egyre közelebb és érezni azt, hogy minden egyes lépcsőfokkal azt akarja, hogy mi pedig lépjünk egyre lentebb, egyre közelebb hozzá. 

Érezni és éreztetni minden egyes mondattal és érintéssel. Minden tettel és minden sóhajjal. Minden szóval és minden vággyal. Minden gondolattal és minden rezdüléssel. Érezni és éreztetni, hogy Akarlak és azt akarom, hogy Te is akarj. 

Tűnhet önzőségnek, látszódhat színjátéknak, mondhatjuk telhetetlenségnek. De másképp nem megy. Lehet utópia, lányregény vagy csillámporos játékvilág. De ez a mondat már itt él bennem és nem fogok szabadulni tőle.