Mikor semmi sem olyan, mint, amikor olyan, amilyen.
És ilyenkor csak órákig bámulom magam előtt a monitort – és bevallom, már ez is szörnyen megterhelő -, hogy én akkor most ezt úgy megírom….. De persze ilyenkor van az, hogy képtelen vagyok írni bármiről is, egyszerűen nem megy, a fejemet túl üresnek és túl nehéznek érzem. Azért most mégis megpróbálom szavakba szedni ezt az egészet.
Váltakoznak a hangulatok és az érzések. És ez biztosan így is van rendjén. Az egyik nap még szépen egyenes mederben folynak a dolgok, semmi kimagasló érzelem. Aztán nem történik semmi, csak éppen megtalál valami a külvilágból, ami elindít egy belső válaszreakciót és azt veszed észre, hogy jön a meredt tekintet majd lavinaként sodor tovább. A gondolat gondolatot szül, a probléma problémát. Egyszerűen csak azt érzed, hogy ott állsz egy helyben, mozdulatlanul, egyedül. Tudod, amikor azt érzed, hogy mindenkinek jobb és mindenkinek könnyebb. És hiába léptél előre már kettőt, ugyanott állsz túl régóta vagy még az is lehet, eggyel hátrébb. Mikor azt érzed, hogy minden hiába, nem történik semmi. Mikor már megint csak másokhoz hasonlítod magadat és Te kerülsz a sor végére a számvetésben és közben még az a jeges fuvallat is átjár belülről, szinte felreszketsz. Annyira jéghidegnek érzed magadat, mint, aki csak szellemként létezik.
Be the change, tartja a mondás. Persze. Majd. Egy idő után.Előtte még küzdelmet folytatsz, néhány napra nehogy tényleg megszűnj létezni, hátha a takaró fogsága felmelegíti azt a kihűlt testet, feltölti azt az üres fejet és kiegyenesíti azokat a kétségbeejtő kérdőjeleket. És küzdelmet folytatsz, hogy egyetlenegy panasz se hagyja el a szádat. Tudod, hogy átmeneti. Tudod, hogy elmúlik. De azt is tudod, hogy az összes kérdőjel és minden, ami mögötte van, igaz. Aztán egyik nap úgy ébredsz, hogy már megint ott vagy a normális mederben. És úgy ébredsz, ha nem is most, de hamarosan kiegyenesednek azok a kérdőjelek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: