Lehet, eltűnt. Lehet, elveszett. Lehet, csak szunnyad valahol. De íme, egy kis csokor motiváció.
Tegnap még ott voltunk lent, ahol felesleges is lett volna bármit keresni, amit motiválhat. Ma már fentebb vagyunk, most már van létjogosultsága. Hiába, a hullámvasút utasainak élete már csak ilyen.
A motiváció egy baromira fontos dolog. Igazából ez az, ami képes vinni előre, ami képes adni egy kis pluszt a folytatáshoz. De sokszor nincsen velünk. Nélküle élni pedig olyan, mint intimitás nélkül. Lehet, de nem érdemes.
Az igazság az, hogy az én motivációm is elveszett valahol. Egyszerűen nincsen. A futásra azt hittem, végre valami, ami nem csak szalmaláng szenvedéllyel képes élni és égni bennem. De a maraton után valami eltörött. Persze minél magasabban vagy, annál nagyobbat lehet zuhanni. Cserben hagytam a blogot és azokat az embereket, akiknek én voltam a motiváció. Egyszerűen nem megy. Persze mondhatom, hogy a fizikai fájdalom nem hagyja, talán még nem is hazudnék. Mert fáj, igen. De kinek nem? És pont a motiváció az, ami képes túlmutatni ezeken a fájdalmakon. Csak csodálattal tudok gondolni a tavalyi énemre. Hős volt. Én már nem vagyok az. Még arra is képtelen vagyok, hogy a saját történetemből motiválódjak.
Persze nem a 2015-ös maraton a legnagyobb probléma az életben, tudom. De az élet más területei is így működnek. Ha nincs motiváció, akkor nem fog menni. Nekem is vannak más dolgok, nekem is vannak más problémák, igen fontosabbak is. De, ha egy idő után eltűnik a motiváció….
Néha elég egyetlen egy szó vagy egy mondat. Íme néhány videó, ami remélem segít nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki keresi azt az elveszett motivációt:
Ez a film szörnyen nyomasztó, de a zenéjéről valamiért mégis a győzelmi pillanatok jutnak eszembe
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: