Meg kell tanulnod szeretni. Ha nem megy, akkor próbáld újra. Próbáld jobban. Próbáld keményebben. Egyébként úgysem hiszem el, hogy nem tudsz szeretni. Tudsz, csak nem akarsz. Tudsz, csak nem mersz. Már megint az a félelem…Félsz levenni az álarcot és megmutatni a sebezhető arcodat. Félsz elgyengülni. Félsz elmerülni a másik pillantásában. Aki fél, az soha nem jut előrébb. Nem életekben kell gondolkodnod, hanem pillanatokban. “És mi lesz,ha…?” Azt nem tudhatod és ne is akard tudni. Ne akard tudni mi lesz akkor, csak azt akard tudni mi van most. Most az van, hogy igenis szeretni fogsz. Igenis kimondod, igenis kimutatod. Hogy mi lesz utána, az ne érdekeljen. Az van, hogy igenis tudsz szeretni. Jöhetsz azzal a kifogással, hogy neked senki nem mutatta meg hogyan kell szeretni. Ezt senkinek sem mutatják meg. Ezt mindenki saját maga tanulja. Azt sem mutatják meg, hogyan kell egy kisgyermeket felnevelni. Ezt is mindenki saját maga tanulja meg.
Mától a szereteted lesz a te saját gyermeked. Minden nap táplálod, minden nap foglalkozol vele mindaddig, amíg egy napon arra nem ébredsz, hogy már nagyobb és bölcsebb, mint te, már nem neked kell gondoskodnod róla, már ő fog vigyázni rád. Ő már most is benned él és belőled táplákozik,mint egy igazi magzat. Hagyd,hogy megszülessen és túlragyogjon téged. Hagyd, hogy adjon és hagyd,hogy elvegyen.
Addig pedig gondolkozz el a következő találós kérdésen: melyik a nehezebb, kimondani azt, hogy szeretlek vagy kimondani azt, hogy már nem szeretlek?
@Kozma Klaudia: Ez lélektani törvényszerűség, amihez különböző tudományos kísérletek vezettek, nem az emberi diverzitás területe. Csak annyira általánosan érvényes mindenkire, mint pl a gravitáció.
Az egyik kísérletben egy gorillacsecsemőt születése után eltávolítottak az anyjától, és egy plüssgorilla kezeibe helyezték, és így nőtt fel, a ketrecében egy élettelen (szeretettelen) plüssgorillával. Amikor végül neki lett gyermeke, el kellett távolítani tőle, mert majdnem megölte. Lett egy pszichopata gorilla.
Természetesen nem pont úgy szeretek ahogy a családom, a szeretet kifejezésének módozatait különféle helyekről merítjük (TV, más emberek, stb), de magát a szeretet-élményt, amit továbbadunk az arra érdemeseknek, a közeli hozzátartozóinktól kapjuk. Ilyen értelemben gondoltam.
@Jubei79: Ez azért túl általános kijelentés,nem? És te például úgy szeretsz,ahogy a családodtól “tanultad”? 🙂
Illúzióromboló, de a szeretetet valóban másoktól tanuljuk meg. A családunk, szeretteink mutatják meg hogyan kell. Azokból, akiknek nem, akiket nem szeretnek, lesznek a pszicho/szociopaták.
@Zöllner Ági: Egyértelműen azt, ez is bizonyíték arra,hogy nem szeretni sokkal nehezebb,mint szeretni
Azt, hogy nem szeretlek, sokkal nehezebb kimondani. Neked is?