Mikor felzabál a saját életed.
Hogy hányan is laknak egy személyben, talán megszámolni sem lehet. De mi van akkor, ha ez a sok különféle arc harcban áll egymással és próbálja egyik felülírni a másikat. Vajon tényleg képesek vagyunk elfelejteni a régi életünket?
Mindenkinek van múltja. Egy út, amin végig járt és megannyi ajtót csapott be maga mögött. Az ajtók kulcsra zárva, titkokat őrizve. Az emlékek ugyan sokszor előtörhetnek, de csak a felszínt súrolva. Egy ideig. Aztán egyszer áttörik az ajtót és harcot üzennek a jelen ellen. A hirtelen döntések, a nagy változások és a régi emlékek követelik, hogy adj helyet a jelenben. Elkezdődik az ének tánca.
Azt hiszem, sok embernek nem tetszett volna az az út, amin jártam. Az a rengeteg meggondolatlan döntés, az egyszer élünk érzés, a hosszú éjszakák és a kirakós nappalok. Nem tetszett volna. De az enyém volt. Az én utam, az én érzésem, az én életem. Nem hiszek a lassú víz partot mos elméletben, éppen ezért dobtam ki mindent a kukába egyetlen mozdulattal. Nem szépen, lassan, nem napról napra, hanem hirtelen és mindent.
A régi életem helyett kaptam egy teljesen újat. Így mondhatnak olyat a telefonba “Én a Klaudiát keresem, de egy lány, aki mindig csak fut, elrabolta” Szépen és fokozatosan alakultak ki a céljaim. És a célokért sokszor nem csak küzdeni kell, hanem áldozatokat is hozni. Lehet, túl komolyan veszem ezt az egészet, de azt hiszem, ezt másképp nem lehet. Viszont időnként azt érzem, felzabál a saját életem. Minden ugyanarról szól. A célról. Hol van az a régi lány, aki fejest ugrott mindenbe? Hol van az a lány, aki nem gondolkozott csak cselekedett? Óráról órára, napról napra, hétvégéről hétvégére. Az a lány csak egyre többet akar futni és egyre gyorsabban. Az a lány októberben át akar futni a maratoni célkapun. És szinte nincs olyan nap, hogy ne érzékenyülne el emiatt. De az a lány tudja, hogy ehhez már jóval többet kell tennie, mint csak futnia.
Ha van egy álom, ha van egy cél, akkor sokszor döntenünk kell, hogyan tovább. Hagyni, hogy boruljon minden vagy megküzdeni azokkal a régi titkos, kulcsra zárt ajtókkal. Én tudom, hogy minden egyes a célért hozott döntésem megtérül. Ahogy októberben átfutok a célkapun, büszke leszek magamra, amiért képes voltam végig járni ezt az utat. Még, ha sokszor éreztem is azt, hogy harcban áll egymással a régi és a mostani életem…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: